Fabio Capello előzetes keretében három héroszunk is helyet kap. Defoe kirobbanthatatlan, viszont ott lehet még Lennon, aki örök harcát vívja Walcottal a posztján, de szerencsére az ar5ena1 fiatalja sérült, úgyhogy Aaron helye biztosabbank tűnik. A hollandok ellen kimaradt, de a Szlovénia elleni barátságoson és a horvátok elleni vb-selejtezőn bizonyíthat, de azért Milner és Beckham is konkurenica.
A harmadik név meglepő módon Ledley King. Valószínűleg nem első számú hátvéd, de furcsa húzás ez a szövetségi kapitánytól, mivel egyszer már vívott egy csörtét Redknappel és a csapat vezérkarával Ledley miatt, aminek a vége akkor az lett, hogy haza is kellett küldenie bevizesedett térde miatt. Don Capello ismét egy levágott lófejet kaphat az ágyába, ha King bennemarad a végleges keretben, hiszen a szerdai válogatott mérkőzés után szombaton a ManUtd-del ütközünk meg. A játékos még korábban áradozott egy vb-szereplésről, de erre sajnos nem sok esélye van. Gondoljunk csak bele, milyen sűrűn játszanak ott mérkőzéseket, ő pedig egy hétig kúrálja magát.