A térkép hitelessége ez éles szemű olvasóknál rögtön megkérdőjeleződik, hiszen elkövették a legnagyobb szentségtörést, amit ember csak el tud: Tottenham Hotspursként írták le a csapat nevét. A cikkben a térkép mellé rövid elemzés is járt, ami nem túl bonyolult konzekvenciákat vontak le a látottakból. "Megdöbbentő", de a környéken lakók a helyi csapatoknak szurkolnak! Bár azért azt illik hozzátenni, hogy eme igen irigylésreméltó brit sajátosság annyiban bonyolódik, hogy a lokális héroszok mellett Albion sokat szenvedett népe gyakran választ magának egy nagyobb, sikeresebb, általában a Premier League első felében vitézkedő csapatot is. Bár e kisebb tudathasadást azért előttünk, magyarok előtt nem kell szégyelniük, lévén biztosan minden hazai Spurs-drukkernek van egy itthoni csapata is, akikért ha nem is rajong, de kicsit nagyobb érdeklődéssel figyel rá, mint a többire (ez nálam a Honvéd, csak hogy felfedjem magánéletem eme apró perverzióját, igaz még soha életemben nem voltam egy meccsükön sem).
A földabroszra visszatérve: a cikkben kiemelték, hogy az egyik legkönnyebben lehatárolható, legtisztább szurkolótábor a West Hamé, ők uralják Kelet-Londont, annyi apró szépséghibával, hogy a semmirekellő kalapácsosok központjának számító Barking and Dagenham városrész külön kiscsapattal bír, ami már eljutott a 3. osztályig, így ott is erősödik a fent említett kettős-szimpátia. Az talán egy kicsit furcsa, hogy ha ekkora területen népszerű a West Ham, akkor miért nem tudják megtölteni a stadionjukat, az pedig már ennek tükrében érdekes, hogyha még egy ekkora stadion sem töltenek meg, akkor miért akarnak Stradfordba költözni az Olimpia után.
A szerző szerint még ennél is homogénebb a Fulham-tábor szigete Nyugat-Londonban. Én azért ehhez is fűznék néhány keresetlen szót, mivel volt szerencsém másfél évig élni ezen a környéken (Fulham Broadway). A pályát övező Bishops Park körüli bájos kis lakónegyedet vitathatatlanul Fulham-szurkolók lakják, de ha átkelünk dél felé a Temzén, akkor hirtelen ismét pökhendi, "újdonsült" Chelsea-szimpatizánsok hordáiba botlunk. Mindenestre a Fulhamnek szurkolni jó dolog lehet, békés kis csapat, pofás kis stadionnal, aminek a közelébe menni is már időutazás, nem sok mindent változtattak rajta az utóbbi 100 évben és hogy közvetlenül a Temze partján van, az már külön élvezet. Ha valaki egyszer arratéved, mindenképp nézzen el oda.
(Alaposabb vizsgálat céljából nagyobb méretben itt vehető szemügyre.)
A Chelsea bázisa a legtehetősebb negyedekre terjed ki (lévén, hogy ott van a stadion is), de meglepően sok a szurkolójuk DNy-on és még ÉNY-on is, amire biztosan nagy hatással volt az utóbbi évtized sikeressége. Ha valaki megnézné a Stamford Bridgere kilátogató nézők számát mondjuk a '90-es évek elején, közepén, akkor megelpődne a standar félházas meccseken. Ma már persze bővíteni is kellett a lelátókat.
Az Arsenal azért van olyan nagy és jó csapat, hogy ilyen problémával nemigen kellett küszködnie. Az ágyúsok a szegényebb, északi városrészek kedvelt csapata. Költözésükről, szomszédságukról, a Spurs észak-londoni egyeduralmának megtöréséről később még lesz szó.
Végül rátérve a lényegre, a hatalmas és mindenek felett álló Spurs legkiválóbb népére, láthatjuk, hogy London legészakibb, külvárosi területét lakják, sok helyütt megosztva a West Ham és az Arsenal szimpatinzánsaival. Látható még az is, hogy bizony nem véletlen, hogy a Spurs-drukkerek nagyobb része vidékről és az alvóvárosokból jár be a meccsekre, mert ez a sötétkék terület nem adna elegendő bázist a csapatnak. Ahhoz viszont már túl nagy, hogy a stadionépítési tervek ellenére Stradfordba tegyék át a csapat székhelyét. A döntést a bizottság márciusra ígéri és nagyon remélem, hogy a West Ham lesz a befutó, mi pedig maradunk Tottenhamben. Egyébként sajnos nemrég alkalmaztak egy külön személyt, akinek az a feladata, hogy a költözést előkészítse és kommunikálja a sajtó és a szurkolók felé. Ez nem sejtet túl sok jót, de én még bizakodom.
A kisebb csapatokhoz csak annyit fűznék hozzá, hogy a Charlton bázisának nagy mérete engem meglepett, valamint ha minden jól megy, akkor a QPR és a Watford feljutásával jövőre 6 londoni csapat lehet a PL-ben, ami már nagyon rég óta nem fordult elő.