Forrás: http://transferleague.co.uk/
Két táblázat a PL csapatok költekezéséről. Ha esetleg valakinek nem lenne világos, az első oszlopban a játékosokra költött, a másodikban az értük kapott összeg szerepel, a harmadikban ennek különbsége, a negyedikben ez szezonokra átlagosan lebontva.
Azt eddig is tudtuk, hogy egyetlen drága csapatunk előszeretettel költötte a pénzt ész nélkül, dehogy ebben megelőztük a ManUtd-et, miközben ők bajnokságokat, meg BL-eketnyertek, az azért dühítő. Azért hozzá kell tenni, hogy mégis csak most kaptak 80 millió fontot (tudjuk kiért), nálunk pedig Comolli távozása és 'Arry érkezése óta kicsit racionálisabb lett a vásárlás. Az is furcsa, hogy a City már az arab idők előtt is ennyi pénzt szórt el. Ősi riválisunk előtt is kalapot kell emelni, mert láthatóan elég sok pénzt termeltek (emellett folyamatos bl-szereplés, dobogók) és még egy fasza kis stadiont is felhúztak. Ja hogy nem nyertek semmit? Legalább mi is örülhetünk valaminek. Ide kattintva végignézhetitek az összes igazolásunkat '92-ig:
Némileg idevág, hogy Redknapp ma közölte, hogy csak is őrült összegért válna meg Jenastól és Bentleytől, ami elég megnyugtató hír. Az Aston Villa együtt vitte volna őket 15 millióért. Igazi O'neill ajánlat, nevetségesen alacsony, de néha bejön neki.